Keresés ebben a blogban

2014. szeptember 30., kedd

ITT AZ IDŐ! VÁLASSZATOK! BIZALOM ÉS VÁRAKOZÁS



BIZALOM, VÁRAKOZÁS
VÁLASZTÁS 2014.

Én ÖNÖKBEN, BENNETEK BÍZOM, VÁLASZTÓIMBAN, akik elolvasták anyagaimat, és egy más hangulatú, emberközpontú település-vezetést képzelnek el, ahol ez első szempont a helyi érdekek maximális képviselete, az egyén boldogulásának elősegítése.

- Azokban, akik el tudnak képzelni egy haladó gondolkodású, szociáldemokrata jellegű, gondoskodó önkormányzatot, mely nem csak az aktuális politikai kurzushoz, hanem egyetemes értékekhez igazodik.

- Azokban, akik ismernek, azokban a fiatalokban, akik ráéreznek: Miattuk (is) élünk, a jelen mellett a jövőt készítjük elő-számukra.

- Azokban, akik még tudják, hogy a település egyik nagy alakja egyik felmenőm, dr. Rudnyánszy Ferenc volt.

- Azokban, akik még emlékeznek az igazi Szőlőhegyre, a pincére, a csodálatos szeszfőzdére, a szüret friss borára, Hajós nagyapámra.

- Azokban, akik még tudják, ki volt Röck Géza és az áldott Margit néni.

- Azokban, akik Szadát választották új lakhelyükké, és itt akarják jó iskolába, óvodába járatni gyermekeiket.

- Azokban, akik a Várdomból vagy a Margitából babakocsival indulnak a faluba.



- Azokban, akik nem pusztán plakátok-arcokban bíznának!


- Azokban, akiknek kevés  a tíz éves útprogram  szlogenje, ha naponta gond hazajutni.

- Azokban, akiknek egy település nem azért fontos, mert betagozódik a kormánypárt vazallusai közé, hanem önállóan éli, szervezi életét, a kormánnyal való korrekt együttműködésben.


- Azokban, akik szívesen megállítanák egy kis beszélgetésre a polgámestert, aki meg is fog állni ezért.

- Azokban, akik örülnek majd, hogy olyan polgármesterük lesz, aki semmi mással, mint a településsel óhajt foglalkozni.

Meg kell fordítani az évtizedes beidegződéseket, miszerint a társadalom, a párt, a mozgalom, a csoport érdekei megelőzik az egyénét. Ugyanis, ha az egyén dolgai rendben vannak, akkor a csoporté is, a nagyobb egységé is, és végül az egész közösségé is.
Egyenrangúak tehát egyén és közösség.


2014. szeptember 28., vasárnap

VALAMI MOZDUL.4. MINDENNEK VAN HATÁRA!

VALAMI MOZDUL 4.
AZÉRT MINDENNEK VAN HATÁRA!

Érződik az izgalom, nő a feszültség, éleződik a kampány. Az egyik jelölt feljelenti a másikat, akinek le kell ragasztania három ajánlott jelölt nevét, aztán egy másik jelölt burkoltan visszalépésre biztatná a harmadik jelöltet /engem/. Nm is értem.
Ma pedig a tűztánc alatt, lenn a pályán, odajön az egyik képviselő úr, most is jelölt, azzal, hogy milyen elmarasztalható módon viselkedik a testület, hogy nem vesznek részt semmiben, és egyáltalán, nem tesznek semmit.  Aztán témát vált, mondván, hogy a falut járva meglepődve látja, hogy milyen áldatlan állapotok vannak a faluban, a központ rendezett valamennyire, de kijjebb, másutt, lehetetlen viszonyok vannak.

Hát kérem!
Álljunk már meg egy szóra! Hogyan mondhat ilyet egy helyi képviselő, aki 24 éve a testület tagja, három cikluson át volt alpolgármester? Milyen erkölcsi alapja van szapulni társait, akkor, amikor ő maga is a döntéshozók között volt?
S most azzal kampányol, hogy a többiek a felelősek a település bajaiért? Hol élünk, kérem?

Egyre inkább azt érzem, hogy itt egyesek, polgármester- és képviselőjelöltek, hülyére vennék a lakosságot. Főleg azok, akik évek, évtizedek óta benne vannak a vezetésben. Szépen eltolnák a saját felelősségüket, miközben újra és újra bizalmat kérnek, mi több, követelnek maguknak.  Mások ígérnek fűt-fát, aztán nem történik semmi. Csak egy példát említek: 2010 óta várok választ egy alapos elemzéssel készült, konkrét kérdéseket tartalmazó levélre. Még nem érkezett meg.

Vessünk véget ennek! Küldjünk új embereket, friss gondolatokat a testületekbe, válasszunk független, lendületes, őszinte embert a polgármesteri székbe.
Válasszátok RÁBA GYÖRGYÖT! Bennem nem fogsz csalódni.


2014. szeptember 27., szombat

AZ ÖSSZEFOGLALT VÁLASZTÁSI ANYAG. TERJESSZÉTEK, VIGYÉTEK!



ITT AZ IDŐ!
SZADA 21. SZÁZAD
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.

1.    Oktatás és kultúra
2.    Egészségügy, sport, megelőzés
3.    Helyi ellátás, parlagföldek hasznosítása, Gyümölcstermő Szent Szada rehabilitációja
4.    Utak, közművek, épületek, területek
5.    Közérdek, nyilvánosság, tájékoztatás
6.    Civilek támogatása

1.    Oktatás és kultúra
Az elmúlt év nagy változást hozott, az iskolák zömében állami irányítás alá kerültek.  Azt gondolom, hogy egy kisebb település életében talán jobb lenne a helyi irányítás, nem egy több ezer intézményes vízfej irányítására várni. Törekedni kell arra, hogy iskolánk 15-20 éven belül a középfokú oktatás része legyen.  A most induló duális képzés, a bolognai rendszer fennmaradása arra kell, hogy ösztökéljen minket, hogy legalább szakközépiskolai szinten bekapcsolódjunk a középfokú oktatásba. Két területen kezdenénk:
 Idegenforgalom, vendéglátás, turizmus.
Kertészet, gyümölcstermesztés, állat-tenyésztés.
Szada adottságai mindkét téren kiemelkedőek. A helyi fejlesztések is ebben az irányban képzelendők el, a szükséges szakembereket, ugyan, miért ne mi képeznénk?  A nyolc általánosra építve, egy négy osztályos szakközépiskola évfolyamonként 100-140 diákot tudna tanítani, akár a környékbeli településekről is. Szakembereink vannak, szaktanáraink lesznek, kellő akarattal, józan tervezéssel 2024 táján biztosan elindulhatnának az osztályok.
Ugyanakkor azonnal gondoskodunk az informatikai eszközök fejlesztéséről, a különböző szertárak eszközeinek felújítását.

2. Egészségügy, sport, megelőzés
Radikális megújulást tervezek. Az nem lehet, hogy valaki 150-200 ezer forint alatt nem tud minőségi fogsort készíttetni, hogy egyes vizsgálatokra hónapos előjegyzésekkel tud eljutni, és így tovább. Létrehozunk majd, reményeim szerint dr. Sz. István vezetésével, egy olyan információs rendszert, mely egyrészt megmutatja, hová, mikor lehet eljutni és némi térítés ellenében, biankó helyeket fog foglalni a legnehezebben, leglassabban elérhető vizsgálatokra, hogy amikor kell, azonnal, vagy napokon belül megtörténhessen a vizsgálat. A megelőzést megerősítjük. A már meglévő programokat tovább visszük, újakat indítunk.


Sport. Van a Szőlőhegyen, egy remek kis Szabadidős Központunk, gyakorlatilag kihasználatlanul. Ami óriási luxus. Ha valaki megnézi, hogyan néz ki a terület, nem csodálkozik. Nincs víz, nincs öltöző, nincs rendes világítás. Leszakadt kerítés, veszélyes vastraverzek, 19. századi mellékhelyiségek.  A sport megkapja az eddigi támogatásokat, sőt, fejleszteni szeretnénk.

3.    Helyi ellátás, parlagföldek hasznosítása. Gyümölcstermő Szent Szada rehabilitációja 
Az 1993-1996 közti években kárpótlással és részarány-tulajdonlással megszerzett termőföldek nagy része parlagon hever. A zöldbárók által, az általuk soha be nem tartott egyezség szerint felosztott 500-1000 négyzetméteres csíkok, parcellák semmire sem jók. Itt az idő, hogy a település kézbe vegye a bonyolítást, és virágzó kertészetet, gyümölcsöskertet hozzon létre ott, ahol 20 éve csak a parlag uralkodik. Miért kéne a családoknak ezer forintos epret meg cseresznyét venniük? Nem tudnánk termeszteni salátát, paprikát, paradicsomot, akár piacra is? Miért ne lehetne Szadai Gyümölcslekvár, Szadai Pálinka Szadai Savanyúság a standokon, környékbeli piacokon? Rehabilitáljuk hát Gyümölcstermő Szent Szadát! Szakembereink vannak, területünk van, ugyan, mi tarthat vissza? A közöny, az érdektelenség, a beletörődés. Ezt le kell vetkőzni, és belefogni.  Az önkormányzat, akár gesztorként, akár tulajdonostársként, beszáll, és 2016 tavaszán már nyereséggel adjuk el termékeinket.


4.    Utak, közművek, épületek, területek.
Az áldatlan állapotokat felszámoljuk.  A Szőlőhegy, Aranyhegy, Várdomb, Kisfaludy utca térsége, Székely Bertalan jobb oldali mellékutcáit, közlekedésre alkalmatlan útjait rendbe tesszük, új forgalmi rendet alakítunk ki, és megoldjuk a csapadékvíz elvezetését.   4-6 kilométerről van szó.  Döntést hozunk a lefojtott termálkút és a golfpálya területének hasznosítására. Felülvizsgáljuk a helyi védelem alatt lévő épületek állapotát, és támogatjuk fejlesztésüket. Folytatjuk a faluközponttal kapcsolatos munkákat. Kiemelt feladatként tisztázzuk a Berek. I. lakóparknak tervezett terület megvásárlásának, hasznosításának körülményeit, és kísérletet teszünk az elherdált 210 millió forint és kamatai visszaszerzésére.
5.    Közélet, tájékoztatás, nyilvánosság.
Újdonságokat nem ígérhetek, de azt igen, hogy a dolgokról nem egy szűk kör érdekei mentén fogunk dönteni, nem az lesz a fontos, hogy egy-egy helyi beruházás, fejlesztés lehetőleg csak az „ismerősöknek” hozzon a konyhára. Merthogy Szadán eddig ez volt a módi. Remek példa erre a Szlovákia felé futó gázvezeték telephelyének kialakításához szükséges földterület sorsa.  Aki tippet kapott, az felvásárolta a semmit nem érő parlagot, amiből, hipp-hopp, ipari telephely lett. Ezt bennfentes kereskedésnek hívják jobb helyeken, ahol ezért büntetés is járhat.
6.    Civil szervezetek rendszeres támogatása.
Minden helyi civil szervezetet, egyesületet, sport- és szabadidős tevékenységet támogatni fogunk. Legyen az magánóvoda, - bölcsőde, kulturális tevékenység vagy sport.


Tisztelt Választó!

Ha Ön Rába György neve mellé teszi az X jelet, akkor valódi helyi jelöltet támogat, akinek kötődése az 1870-es évekről datálódik. Én nem egy gazdasági egységnek, fesztivál-helyszínnek, egy projektnek tekintem a falut, annak működtetését, hanem hús-vér emberek, családok, intézmények sorsát, napi életét, közérzetét befolyásoló szolgálatnak. A régiek emlékeznek még nagyszüleimre, édesanyámra. Én pedig jó szívvel emlékezem a nagy lagzikra, szüreti felvonulásokra, az idős parasztgazdákra, az istállókra, az réges-régi iskolára. Tudjuk, honnan jöttünk, de vajon tudjuk-e, hová tartunk?
Nagyközség lettünk. Lakosaink létszáma 5 ezer körüli. Az őslakosság és az újak aránya közel fele-fele, az előbbiek között több az idősebb, az újak között több a fiatalabb. Sok gyermekünk van, ezért sok a feladat az óvodai, iskolai ellátás terén. Pár év múlva jelentősen növekedik majd az iskolába lépők száma. A felkészülést már tegnap meg kellett volna kezdeni. Nagy elmaradásunk van a belső úthálózat, a csapadékvíz elvezetése területén. Terveimet, céljaimat, szóróanyag formájában, és az internet segítségével igyekszem eljuttatni mindenkihez.  

A fészbúkon a Szada 21 Század csoport, RÁBA GYÖRGY saját, a www.raba-szadavoks.blogspot.com oldalon olvasható anyag. 
Ha a választók akaratából hivatalba kerülök, a törvény által a településre háruló feladatok ellátása mellett, haladéktalanul intézkedem az alábbiakról:
-        Azonnal megkezdem a Szőlőhegy, Margita-Várdomb, Aranyhegy, Kisfaludy utca körzetének és a Székely Bertalan út jobb oldali mellékutcáinak csapadékvíz elvezetésének rendbe tételét, útjainak javítását, valamint a Borkő, Szélső és Szabadság utcák szilárd burkolatának kialakítását. Minden más előtt ez a következő feladat!

-        Haladéktalanul előterjesztem döntésre azt a tervezetet, melyben azonnali forrásokat biztosítunk az iskola informatikai képzése alapját jelentő géppark korszerűsítésére, és a szertárak jobb felszereltségéhez szükséges beszerzésekre is. Még ebben az évben konkrét terveket fogalmazunk meg iskolánk fejlesztése céljából.
Ha rám adja szavazatát, jól dönt!
Ha képviselőként látna a testületben, ne feledje az X-et jelölni.
 Ha polgármesterként is szavazna rám, mindkét helyre tegye az X - et!
Ne az Ön szavazatán múljon,
DE AZ ÖN SZAVAZATÁN IS MÚLIK!
RÁBA GÖRGY POLGÁRMESTER-JELÖLT, KÉPVISELŐ-JELÖLT



Szada 21. századi élete a tét!
Itt az idő: Válasszatok!
Az elmúlt évek megszülettek a település biztonságos, jó színvonalú működésének alapjai. Van vezetékes víz, csatorna, gázhálózat, működnek az intézmények. Megújult és bővült az óvoda, bölcsőde épül. Van tartalék, jelentős ingatlan-vagyon. Minden rendben lévőnek látszik.

De ez csak a látszat. Minden ígéret ellenére az úthálózat gyatra, a felújított utak egy része minősíthetetlen, a csapadékvíz elvezetése megoldatlan, az iskola szűk és gyenge felszereltséggel bír, faluközpont nincs. Beruházásaink többnyire uniós és állami forrásból valósultak meg. Ha a kormány nem váltja ki az adósságokat, Szada csődbe mehetett volna. Költségvetésünk 20%-a ment el adósság-szolgálatra, adósságunk közel 2 milliárd forint volt.
  

A jövő arról kell, hogy szóljon: Miképp töltjük ki tartalommal a kereteket, tesszük még élhetőbbé, vonzóbbá, önellátóbbá, példává a falut?
Törekedjünk arra, hogy önkormányzatunk minden egyes döntésükben a törvényesség teljes betartásával az egyént, a szadai embert, a civil világot is nézzék, ne csak a kormányzati elvárásoknak feleljenek meg.
Az aktuális kormányzattal való együttműködés mellett legyünk kreatívak, legyenek önálló terveink, jó gondolataink, az egész ország számára újdonságot mutató megoldásaink.

Ajánlom az Olvasó, a Választó figyelmébe az alábbi  helyeket:
www.raba-szadavoks.blogspot.com
Internet
Szada 21. Század Rába György  
Facebook
KERESSE, OLVASSA, TERJESSZE!
JUTASSA A TESTÜLETBE A FÜGGETLEN JELÖLTEKET!



Fogadom a Szadai Polgároknak- Azonnali vállalásaim
Ha a választók akaratából hivatalba kerülök, a törvény által a településre háruló feladatok ellátása mellett, az alábbiakat kezdem meg, illetve teszek javaslatot a megkezdésükre:
-        Azonnal megkezdjük a Szőlőhegy, Margita, Várdomb, Aranyhegy körzetének és a Székely Bertalan út jobb oldali mellékutcáinak csapadékvíz elvezetésének kialakítását, a Szőlőhely utcáinak szilárd burkolatának kialakítását, a Kisfaludy utca helyreállítását.

-        Napirendre tűzzük a 20 éve parlagon heverő, szétaprózott, az őslakosság tulajdonában lévő termőföldek hasznosításának változatairól szóló rendelet megalkotását és végrehajtását.

-        A közétkeztetésben az étkezési normát megemeljük, az ellátást kiterjesztjük. Megkezdjük az iskola informatikai fejlesztését, eszközeinek korszerűsítését.

-        Pedagógusaink számára évi 40.000.- forint kulturális támogatást nyújtunk.  Megkezdjük az iskola fejlesztéséhez szükséges pénzügyi keretek megteremtését.

-        Rendszeres, tervezhető támogatást kapnak civil szervezeteink.





Fogadom a Szadai Polgároknak, Szülőknek:
Ha a választók akaratából hivatalba kerülök, a törvény által a településre háruló feladatok ellátása mellett:
 Haladéktalanul előterjesztem döntésre azt a tervezetet, melyben azonnali forrásokat biztosítunk az iskola informatikai képzése alapját jelentő géppark korszerűsítésére. Döntés lesz a szertárak felszereltségének felülvizsgálatára és a szükséges beszerzések megtételére is. Még ebben az évben konkrét terveket fogalmazunk meg iskolánk fejlesztése céljából.


Azonnal megkezdem a Szőlőhegy, Margita-Várdomb, Aranyhegy körzetének és a Székely Bertalan út jobb oldali mellékutcáinak csapadékvíz elvezetésének rendbe tételét, valamint a Borkő-szélső és Szabadság utcák szilárd burkolatának kialakítását. Nem halasztható a két beruházás. Ez a következő feladat!
MERT NEM MINDIG A VÍZ AZ ÚR!
KÉREM TÁMOGATÓIMAT, MINDKÉT SZAVAZÓ-LAPON  TEGYE NEVEM MELLÉ AZ X JELET.

RÁBA GYÖRGY  polgármesterjelölt
X
RÁBA GYÖRGY képviselőjelölt
X











2014. szeptember 25., csütörtök

EZ LENNE A TISZTESSÉGES VERSENY!? HOL ÉLÜNK?



Tisztelt Szadaiak!


Létezett a fészen egy Szada Község oldal, mely mára Szada Nagyközség oldal lett. Az oldalt egy ismeretlen magánszemély kezeli, aki maga dönti el, ki lehet ott ismerős, és ki nem, milyen témák lehetnek, és milyenek nem. Ez minden oldalnál így van, az enyémen is.

Csakhogy: Ez az oldal a szadai címerrel, a SZADA NAGYKÖZSÉG nevet viseli.  Az ide ismerősnek bejelentkező polgár azt hiheti, hogy a település oldalán van. Pedig nem. A település oldala a Szada Önkormányzata nevet viseli. Azaz, itt valami nem stimmel. Ez a magatartás a fészbúkon nem megengedett, etikátlan.  Magánemberként senki nem bitorolhatja egy település hivatalos nevét, címerét.

Ez az ismeretlen magánszemély körülbelül három hónapon át visszautasította ismerősi jelölésemet, nem értettem, miért. Nem írtam semmit, nem tettem semmit, értelmetlen volt a blokkolás.  Ma, hosszas üzenetváltások után, ki tudja miért, mégis visszaigazolt.  Köszönöm, de ismeretlen magánszemélynek semmit nem írok, csak Szada Nagyközségnek.
Aztán valami feltűnt. A politikától mindenkit távol tartani akaró Adminisztrátor szívszorító levele után kiderül, hogy ez az ismeretlen magánszemély, ez a derék ember röviden: hamisító.  Mielőtt mindenki a szívéhez kapna, tekintse meg a Szada Önkormányzat oldalon a Nemzeti Vágta után készült képet, Galántai Attila látható Oroszi Sünivel, aki ugye, az egyik polgármester-jelölt. Majd nézze meg a Szada Nagyközség oldalon ugyanazt a képet, illetve, annak torzóját. A kép meg van vágva, Oroszi Süni már nincs rajta. Kivágták. Ugyan, kinek volt érdeke, kinek volt ez az agyszüleménye, hogy a hivatalos szadai oldalról átveszi a képet, megvágja, és úgy teszi a saját oldalára, ezzel bizonyítva, hogy a   SZADA NAGYKÖZSÉG oldal NEM A TELEPÜLÉS OLDALA! Mert akkor nem csonkította volna meg a képet.

Mert, kedves PETNEHÁZY BALÁZS úr, - mert ő az oldal kezelője, - nem Te vagy Szada Nagyközség. Ott még nem tartunk, Balázs.  Ha választást nyersz, akkor sem Te leszel Szada Nagyközség, akkor sem, ha teljesen átvetted támogatóid tempóját. A szadai polgár, az öreg parasztember, a fiatal betelepülő nem bolond.  Lehet, hogy a többség támogat majd, de az nem Neked, hanem pártodnak fog szólni.
Nem politikai töltetű az oldal? Csak éppen az egyik ellenfeledet kivágod a képről, a másikat heteken át semmibe veszed, mint SZADA NAGYKÖZSÉG? Honnan veszed ezt a bátorságot? Három-négy fesztivál, pár liter pálinka, és Szada meg van véve? Mi a Te célod ezzel? Annak idején, csak hogy tudd, Sztálin retusáltatott ki politikai ellenfeleket képekről. Teljesen hülyére veszed a szadai polgárokat? Jó, de miért?

Felhívom a poszt olvasóit, mélyen gondolkozzanak el. Nem azon, hogy miért én legyek az, akire szavaznak.  Azt meglátjuk. Hanem azon, hogy aki ilyen álságos módon, konkrétan meghamisítva dokumentumokat, tör célja felé, ami nem más, mint Gyümölcstermő Szent Szada megkaparintása, ki tudja, milyen érdekkörök számára, alkalmas-e a település vezetésére?

Rába György