Negyven nővér

Negyven nővérünk, hová mentek?


Kukán és kábán ülök, és morzsolgatom, ízlelgetem a hírt: Negyven pécsi nővér elindul szerencsét próbálni. Dolgozni. Megélni. Hazát, házat, családot, szerelmet, unokát hátrahagyva, 10-20-30 év tapasztalatával, tudásával, elindul. Mert élni szeretne, hitelt törleszteni szeretne, egy kis pluszt adni megfáradt szüleinek, útravalót kamasz gyermekeinek.

Mennek a nővéreink! A mi nővéreink mennek, akik eddig a mi vérünket vették, ha kellett, a mi sebeinket tisztították, a mi neveinket szólították a folyosókon, a mi fejünk alatt igazították meg éjjel a párnát, és a mi hozzátartozónknak mondták: „Nyugodjanak meg, csendben elaludt…!”

Mennek a nővéreink! A mi nővéreink mennek, Giza, a kikapós elvált asszony, Rózsika, a vallásos, kedves segítő, a szigorú Mária nővér, a lezser-tini Szabina, emberek, mennek a nővéreink… Hogy okkal, vagy ok nélkül dobják oda az ágytálat, a lázlapot, a gyógyszeres fiolát, nem kérdés. Okkal, és joggal. Onnan, ahol a média-piac percemberkéi, a VV macák és lacák milliós bevételekről susognak, ahol ezredrangú kerületi tv-adók dzsungelében elképesztő pénzek forognak, ahol kommunikációs és marketing-menedzserek segédei 200 ezer nettó fölött akasztanak, miközben egy főorvos nettója 170 ezer forint, nos, onnan, akinek van módja, el kell menni.

E sorok írója is elindult, anno, de akkor más világ volt. Ma már valóban nyitottak a kapuk, szabadok a pályák. Hát, ezért is mondom:



Menjenek a nővéreink! Hátha valaki felébred végre, a méltóságos döntéshozók közül, és nem csak pufogtat, de mond is valamit. valami okosat, fontosat, előremutatót.

Menjetek, nővéreink! Hiányoztok majd nagyon…. De menjetek. Hátra se nézzetek, csak előre. Induljatok.

Rába György