Keresés ebben a blogban

2010. augusztus 31., kedd

MEGKEZDŐDIK A VALÓDI KAMPÁNY

TÁJÉKOZTATÓ

Hát, nem mondom, hogy kiszorultak volna az érdeklődők a Faluházból. Szolíd érdeklődés mellett tartottam első tájékoztatómat, de akik eljöttek, nagy érdeklődéssel hallgatták a számokat, adatokat, érveket, véleményeket.

Úgy vélem, az emberek ma már nagyon-nagyon nehezen mozdíthatók ki az otthon biztonságából. Az idősebbek idősebbek lettek, a fiatalabbak pedig inkább a neten tájékozódnak. Ez így természetes, ehhez alkalmazkodni kell.

Így hát folytatódik a program formálása, részleteinek közreadása, olvassák, elemezzék, és írjanak véleményt!


FÖLDUTAK ÉS VÍZELVEZETÉS

Szét kell választani az utak építését, szilárddá tételét a csapadékvíz-elvezetés problémájától. Ugyanis, ha a falu vezetése arra vár, hogy egy-egy csatornaberuházás után, a szilárd út elkészültével együtt majd elkészül a csapadékvíz elvezetése, akkor az nagyon-nagyon sokára, a messzi távolban fog az elkészülni.

Egy dolog a szennyvízcsatorna és az útépítés, és más dolog az esővíz elvezetése. Előbbi komoly tervezéssel járó nagyberuházás, utóbbi némi szakértelmet igénylő, de "házilagosan" is elvégezhető munka.

A szadai hegyeken, a Szőlőhegyen tucatnyi "magáncsatornácska" van, melyeket tulajdonképpen mindössze egymáshoz kéne igazítani, összekötni és a vizet így el lehetne vezetni például a semmire nem használható mélyúton át a Dybas-féle ház alatti földekre, vagy a Borkő utcán át a régi Hajós-villa mögötti szabad területekre.
A Kisfaludy utcán lezúduló vizeket pedig árkokkal be lehetne vezetni a kitisztított medrű patakba, a Babföldekig akár.

Ehhez sok-sok munka, és összefogás kell(ene). De ki, mi akadályozza meg, hogy-mint régesrégen- gumicsizmában, ásóval, lapáttal mi magunk is odaálljunk, és egy rendes, szakértő építésvezetés mellett tegyük a dolgunkat? Lássuk be: nem minden "projekt", nincs mindenre pályázati pénz, olykor melózni is kéne.

A szadai homok minden vizet elnyel. Nem azért van "földcsuszamlás" minden eső után, mert sok a víz, hanem, mert nagyon rövid idő alatt esik le rengeteg eső. Ha ezt a problémát nem orvosoljuk, akkor lassan elvisz minket a víz.
De akkor,bizony, őket is.-)))

ÚTÉPÍTÉS

1 km. szilárd belső út körülbelül 15 millió forintba kerül. Azaz, 10 km mintegy 150 millió forint. Miért nem áll neki hát az Önkormányzat, és miért nem épít? Miért nem használja föl erre a gyümölcskötvény százmillióit? Mi akadályozza ebben meg?

10 km. szilárd út azt jelenti, hogy a Borkő utca, a Szőlőhegyi utca, a Szabadság utca, a Székely Bertalan út mellékutcái, sőt, még a Julianus- Teleki Sámuel-Kőrösi Csoma utcák is bőven rendben lennének.

Mi tehát az oka, hogy nem történik semmi? Mi az oka, hogy a felvett megahitel egy része nem múködik, nem dolgozik, nem eredményt hoz, hanem pihen?

Tán csak nem a 2012-től esedékes tőketörlesztésre tartalékol a tisztelt vezetés? Hogy 2-3 évre meglegyen előre a pénz, utána pedig "utánunk a vízözön"?


Rába György

2010. augusztus 29., vasárnap

CÁFOLAT és környéke- DURVA MURVA 2.

http://www.vecseylaszlo.fidesz.hu/index.php

Ezen a linken olvasható Vécsey László polgármester úr válasza. Ez sem érdektelen olvasmány. Annyit előlegeznék meg a t. Olvasónak, hogy polgármester úr logikája kristálytiszta, érződik rajta a matematika-tagozat, és a mérnöki pontosság.

Nem is tisztem- nekem aztán tényleg nem- minősíteni a magas röptű vitát.

Két apró történetet azért idebiggyesztek:

EGY

1994 táján, testvéreimmel körülbelül 1000 aranykoronányi kárpótlási jeggyel szálltunk- volna- be a szadai kárpótlásba. Ezzel a mennyiséggel a cirka 350 aranykoronányi szadai földmennyiséget egyedül megvehettük volna.

Az első árverés előtt odajött hozzám a helyi Földkiadó és Földrendező Bizottság elnöke, és nagyon szépen megkért, hogy ha lehet, ne árverezzünk ott, messze, a veresi határ mentén, a fenyveserdőnél lévő 2-3 ha területre, mert azt egy régi szadai nemesi család sarja szeretné megvenni, másra nem is akar árverezni. Mivel a terület arra nagyon alkalmas, ott CSERKÉSZTÁBORT szeretne szervezni a történelmi család leszármazója.

Bólintottam, a család nevében is. Hát, vegye meg, ha annyira akarja.

Nos, jól sejtik a kedves Olvasók! Soha egy fia szerkész ott meg nem fordult. A terület három év múlva belterületbe került, úgy, hogy 3 kilométerre volt a falutól, és semmilyen összeköttetés a falu és a Fenyvesliget ( mert ez lett a lakópark-cserkésztábor neve)közt nem volt. Ott alakult ki az első újkori lakópark. Aki ott telket vesz, először azt hiszi, Veresegyházán van...
Ma sem fér a Liget a falu térképére.



KETTŐ

Polgármester úr a Területfejlesztési Bizottság elnöke lehetett 1994-1998 között, mert néhai Nádaski László polgármester így tartotta korrektnek. Miközben képviselőként és bizottsági elnökként részese volt a falu vezetésének, állandó, frontális, és kőkemény kritika alatt tartotta a Nádaski Lászlót, olyan véleményeket írva, hogy néha elpirult még az újságpapír is. 1998 nyarán Nádaski úr elhúnyt. Az interregnum alatt Süni bácsi volt az mb. polgármester, majd egy elég rosszízű, személyeskedéstől sem mentes kampány után Szada mai polgármestere 563 szavazattal, 510 ellenében ( Süni bácsi) nyert.

A kampány során a polgármester-jelölt megjelentetett egy programfüzetet, melynek első-belső oldalán "Főhajtás" címmel egy gyomorforgató nekrológ-jellegű írást közölt,melyben biztosította a választókat, hogy ő tulajdonképpen remek viszonyban volt Nádaski Lászlóval, mi több, rádöbbent, hogy a baloldaliságból is fakadhat eredményes munka, sőt, ő kész továbbvinni egyes pozitív elemeket.

Ennél arcátlanabb írást soha nem olvastam. Valaki, aki egyébként kíméletlenül támad valakit életében ( sőt...), viszont halála után némi politikai siker reményében, érdekében így forgat köpönyeget, az bizony nem szótartó ember...

Mielőtt egy kis vidéki blogger blogjára magas röptű cáfolat érkezne, közlöm Önökkel:
Az 1998-as választásokon magam is édekelt voltam, nagyon zsengén szerepeltem, és kíméletlen támadások értek engem is, sajnos, némi alappal is.De nem ezért hoztam fel a példákat.

Pusztán a szavahihetőség kedvéért.

Ceterum censeo: Verba volant, scripta manent.

2010. augusztus 26., csütörtök

MINDENKI A MAGÁÉT! DE ÍGY HOGY' NYERÜNK?

Legalább 15 jelölt szedi a cédulákat, keresztbe-kasul a faluban.
Ugyanakkor senki nem figyel arra, hogy a fidesz által lassan ejtett vezető egyedül fog indulni a székért, mintha minden rendben volna.

Mondjátok, független jelöltek, Ti miért nem gondolkoztok?
Ha nem lesz ellenjelölt, sokkal kevesebb választó jön el szavazni.
És akkor Te is, meg Te is kimaradsz, kedves Önjelölt barátom!

Hát akkor? Vegyétek észre, hogy lenne másik:-))))

rubner01@gmail.com

DURVA MURVA

http://szolgalat.com/7991/

A fenti linket ajánlom figyelmükbe, kedves Olvasóim! Harmadik oldal. Nem fűzök hozzá semmit. Minek? A cikk önmagáért beszél, és a szerző- dr. Ángyán József FIDESZ-országgyűlési képviselő-államtitkár-, garancia arra, hogy a szöveg szóról szóra igaz.

Ugyan, hát kivel, kikkel akarunk mi kilábalni ebből a helyzetből? Kivel, kikkel szeretnénk mi itt Szadán megújulni? Politikai kalandorokkal? Helyi zöldbárókkal? Profithajhász üzletember-zigótákkal? Szavahihetetlen köpönyegforgatókkal?

Nem tudok mást ajánlani, mint amit a FIDESZ Államtikára, dr. Ángyán József mond:

"NE TÁMOGASSUK HÁT A HAZUG SZÓSZEGŐKET!"

Hát,ha ezt mondja a FIDESZ, mit mondjunk mi?


A murváról meg csak annyit: 13 év után hatalmas beruházás történt a szadai faluközpontban. Mintegy öt teherautó murvát hintettek szét a Nyassza-féle telken. Ott, ahol a Zoli virágboltja volt. Szóval, huncut az, aki azt mondja, nincs fejlődés!

2010. augusztus 21., szombat

A SZOKÁSOS MAGYAR VIRTUS

MINDENKI A MAGÁÉT

Mindenki szedegeti a maga ajánlásait. Összehangolás, közös fellépés, érdekek egyeztetése? Ugyan, kérem! Minek? Mindenki csak bejutni akar. De, hogy milyen célból? Ki tudja...Úgy hírlik, jó sok képviselőjelölt lesz, és ha így haladunk, nem lesz polgármester-jelölt, csak egy.

Ez nem jó. Nem azért nem jó, mert túl sok esélye lenne egy másik jelöltnek. Nem. Nyilvánvaló, hogy a falu polgármestere, ha elindul, esélyes, és befutó. Csakhogy a demokrácia megkívánná, hogy legyen másik jelölt is.

Ugyan, miért állít főpolgármester-jelöltet az LMP, a Jobbik, az MSZP és mások? Arra gondolnak, hogy nyerhetnek? Nem hiszem, Egyszerűen indítanak,mert kell indítani valakit. Akkor is, ha Tarlós úr a befutó. A futballbajnokságban is elindult a Szolnok, pedig nem lesz bajnok az idén. De jövőre sem...

Ha egy jelölt van, az azt sugallja: minden rendben. Pedig dehogy van... Megkockáztatom a kijelentést: Szada tekintetében 2010 az "utolsó békeév". Ezt követően rémisztő gondok, komoly adósságok, félbemaradt beruházások, soha meg nem valósuló projektek színesítik majd a mindennapokat.


Aki most képviselő lesz, készüljön a legrosszabbra. Ideges és fáradt vezető, a koncon vitatkozó haverok és csókosok, a felelősséget elhárítók, ez lesz a választék.

Ebben a közegben kell majd megtisztulni. Ebben a helyzetben kell visszatérni az erkölcs, a morál talajára, és működtetni majd a települést.

Hogy számon lehessen kérni:

2012-ben rendkívüli választások lesznek Szadán.
2012-től az adósságok visszafizetése lesz a fő téma.
2012-ben változtatni fogunk, ha élni akarunk.



Nem lesz más választás.

2010. augusztus 17., kedd

CSAK OKOSAN!

ÉRDEKES OLVASMÁNYT AJÁNLOK

Olvasom a 2111. Szada c időszakos poltikai reklámújság legújabb számát, és csemegézek.



"Az elmúlt három évben csak hitelfelvétel és kötvénykibocsátás révén tudtunk fejleszteni, illetve önrészt biztosítani" ( GAZDÁLKODÁSUNK fejezet).

Rendben. Van ilyen. De mekkora az a hitel, mekkora a folyó tartozás, mennyi a következő 10 év terhe? Brutto. Mert a tartozásokat sajna brutto kell fizetni.

" A hitelek és a kötvény másik részét pedig fejleszthető ingatlanokba fektettük, így ingatlanvagyonunk 13 ha ..... területtel gyarapodott. Ez a vagyon szolgál tartozásaink fedezetéül." ( Ugyanott).

Ez mit jelent? Hol, mit, mennyiért, milyen állapotban, kitől, miért vettünk? Ezt miért nem lehet (szabad) leírni, közölni? Nem tartozik a lakosságra? A Nagy Nemzeti Kiegyezés közepette, az Új Társadalmi Szerződés hajnalán a lakosságnak kussss?!
Hogy van ez? Ki fizeti majd vissza azt a pénzt? Nem a jónép?

S még valami: annyit a legbutább ember is tud, hogy ami fedezet, az nem forgalomképes...


" A csatornahálózat elkészülte után pedig teljes körűen kiépítjük a Szőlőhegy út és csapadékvíz-elvezető rendszerét."( FEJLESZTÉSEK fejezet.)

Brávó! És köszönjük, a szőlőhegyiek nevében is! Mivel a csatorna elvben 2013-ban, gyakorlatban úgy 2014 végén lesz kész, reménykedhetünk a 2015-2016-os megoldásban. Ha megéljük.


Hát, így állunk.

Azt már nem említem, hogy a rajz szerint nem lehet majd kijönni az iskolaudvarból személykocsival, mert nem szeretem az olcsó poénokat.


De azért egy mondat még idekívánkozik:

Egy-egy vezető nem akkor hagyja cserben az "övéit", ha elmegy. Hanem, ha marad.
Mert a fanok nem merik kimondani: a király meztelen! És ennek tragikus következményei lehetnek.

2010. augusztus 14., szombat

SZÓRÓLAPOT KAPTAM. TE IS KAPTÁL?

ELINDULT A HENGER, KI TUDJA, HOL ÁLL MEG?

Nem hiszem. Azt gondolom inkább, hogy egyesek a kormánypártok jelképei mögött, mellett, védelmében (Tessék választani!), szépen becsusszannának a testületbe. Kár. Mert valamennyien derék, jó magyar emberek, akiknek bizonyára van saját arcuk, véleményük,tervük, van falubéli támogatottságuk, azaz, sikerrel kűzdhetnének meg a helyükért. Csak egy a baj: kicsit forog a köpönyeg! 1990 óta még soha nem fordult elő Szadán, hogy ilyen párt-támogatás-özön mellett indultak volna a posztokért. Úgy látszik, 2010-re világosodott meg egyesek elméje...

De nem savanyú a szőlő! A kormányzópártok számos lépése, döntése, terve minden magyar ember javát szolgálja, és magam is nagy érdeklődéssel várom, sikerül-e évtizedes tabukat ledönteni, sikerül-e a Miniszterelnöknek megvalósítania mindazt, amiről évek óta beszél.

A KÖNNYEBB ELLENÁLLÁS FELÉ

Persze, a búvópatak is a könnyebb utat keresi, kis kanyarokkal, így-úgy halad a cél felé, aztán viszi magával a fél hegyet!

Hát ne csodálkozzunk, ha az ember is úgy gondolkozik: "csatlakozom egy győztes csapathoz, elfogadom támogatásukat. Így könnyebb lesz nekem".

De könnyebb út-e ez? Meglátjuk. Akik ma a kormánypártok segítségével indulnak, egy dologra számítsanak: megkérdezzük majd, mit tudnak egyáltalán támogatóik programjáról, terveiről, szándékairól?

Mi több, mit tudnak Szadáról? A helyi gondokról, feladatokról, elhallgatott bajokról?
Mit terveznek? Vagy csak beülnek a testületbe, bólogatni? Hát jó. Eddig a B.B. betűk Brigitte Bardot-ot jelentették, mostantól a B.B. monogram a Bólogató Balázs jelképe lesz?

Kétségtelen tény: ma nem nagy kockázat a narancssárgák mezében elindulni. A győztes csapat tagjaként nyerő lehet az ember. Csak egy apróságot nem szabad elfelejteni.

A győztes csapatban is vannak kispadosok, csereemberek, sőt, onnan is ki-kiállítanak játékosokat. Mert azt illik tudni: a győztes csapat kapitánya nem tűri, ha valaki más szisztéma szerint játszana. Ha meg rosszul is játszik, két perc alatt szabadlistára teszi.

Onnan pedig már nincs visszaút.

2010. augusztus 12., csütörtök

VANNAK EREDMÉNYEK IS

Mielőtt elfogultsággal vádolna bárki, hadd szögezzem le: vannak eredmények.

Elkészült a ravatalozó.
Szerencsére, lesz hol elbúcsúztatni a 20. századot.

Megújult az iskolai étkezde.
Remek. Legalább egy rendes szadai család, az ingatlan eladója, jól járt.
Hogy egyébként- szakmai szemmel- elég zsengén sikerült a konyha és csatolt részei, hogy nincs összeköttetés a Faluház és az Étkezde között? Kit érdekel.

Megépült egy iskolai parkoló.
Csak éppen "behajtani tilos!" Természetesen 10 perc alatt orvosolni lehetne a dolgot, de ahhoz több dolog kéne.
- szándék
- KRESZ ismerete
- határozott fellépés

Megújult a Székely Bertalan út
Legalább van hová kifolyni az esőzések hozta trutymónak.

Megindult a helyi közlekedés.
Ja,hogy már véget is ért? Kár.


Mondom, vannak eredmények.

Egyesek remek áron eladták ingatlanjaikat. Azért ez is eredmény.

Hja, hogy közben közel 2.5 milliárd forintra kerekedett az adósság? Tudjátok, kedves barátaim, ellenfeleim, ellenségeim, hogy ez mit jelent?
Csupán annyit, hogy a következő 16 évben brutto 6-8 MRD forintot fizethetünk vissza, ami minden egyes felnőtt lakosra vetítve megközelíti a 2 millió forintot..... Hogy ez leköti majd a falu éves költségvetésének 20-25%-át? Na és? Majd gúzsba kötve táncolunk.
Ez is az eredmények közé tartozik...

TESCO, TESCO, TESCO- HÁROMFERTÁLY KEREK TESCO

LEHET, HOGY EZ A LEZÁRT KÚT. DE HA NEM EZ, AKKOR ILYEN.



MAGAS LABDA

Nem szeretek nagyon magas labdát kapni, mert azt nem illik lecsapni. Nem is csapom le.
Csak idézgetek, úgy "séróból", a 2111. Szada című időszakos kiadványból.

Nem is! Nem idézgetek! Olvassák el, akit érdekel, hogy minő porhintés is zajlik e téren is.

Az utolsó fontos adat az volt: Majd az épülő TESCO fogja felhasználni a termálkútból kinyert forróvizet, azzal fűtve az épületet.

Nos, én meg azt állítom, hogy a Mogyoródi út mentén egy lézervezérlésű, 100 kocsibeállásos, automata kamionmosót hozok létre, ahová majd nagy nyomással hozzuk a termálkútról a vizet,úgy, hogy mielőtt kamionmosásra használnánk azt, előtte a kamion-sofőrök le is zuhanyozhatnak! Az elhasznált vizet, mely még legalább 50 fokos lesz, a kamionparkoló-mosó centrum mellett kialakított üvegház fütésére - másodlagos hasznosítás címén- használjuk még, majd a már fölösleges vizet a Rákos-patakba vezetjük.

Minderre a tudományos alapot a GÖVICC-UHU-BAGYOLY Tudományos Forróvízkutató Intézet dr. prof. emeritus Shluschwihiákh Gotthárd Leó címzetes egyetemi tanár kutatócsoportja- POTSHOOLYA I.- által készített 2300 oldalas tanulmánya adja.

Ha valaki megtalálja, linkelje be! Elovasnám én is.


Rába György


http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=24492

2010. augusztus 10., kedd

IGAZOLÁSSAL SZAVAZÁS

VÁLASZTÁS 2010. FONTOS DOLGOK

WWW.VALASZTAS.HU
WWW.OGY.HU
WWW.SZADA.HU

Az a választópolgár, aki lakóhelyén kívül bejelentett tartózkodási hellyel is rendelkezik, választójogát

vagy a lakóhelyén, vagy – igazolással – bejelentett tartózkodási helyén gyakorolhatja. Csak abban az esetben szavazhat a tartózkodási helyén, ha azt 2010. június 16-át megelőzően jelentette be, és a szavazás napjáig nem szűnik meg.
- Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján 2010. október 1-jén 16.00 óráig kérhet a lakóhelye szerinti helyi választási iroda vezetőjétől (azaz a település jegyzőjétől). Ha meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell. Ajánlott levélben is kérhet igazolást úgy, hogy a kérelem 2010. szeptember 28-ig megérkezzen a lakóhelye szerinti helyi választási irodába.

- Az igazolás kiadását követően nincs lehetősége arra, hogy meggondolja magát, és mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szavazzon!

- Az igazolással a szavazás napját megelőzően a bejelentett tartózkodási helye szerinti településen a helyi választási irodában vagy a szavazás napján az igazoláson feltüntetett, a tartózkodási helyéhez tartozó címen található szavazóhelyiségben a szavazatszámláló bizottságtól kérheti névjegyzékbe vételét.

ÉLJEN JOGAIVAL, JÁRULJON HOZZÁ SZADA MEGÚJULÁSÁHOZ!

2010. augusztus 9., hétfő

RUDNYÁNSZKY-TERV, FALUSZÉPE PROGRAM

Az öreg Hajós-villa




Vannak dolgok, melyek nem kötelezőek, nem szükségesek, nem nélkülözhetetlenek, mégis, olyan jó, ha vannak....

Felétlenül kell ecet a bablevesbe? Dehogy kell, jó az a nélkül is.
Ha nincs járdaszegély, lehet menni a járdán? Persze, hogy lehet.
Ha kevés virág egy étteremben, lehet attól enni? De még hogy!

Mégis: ha van ecet, az azért jobb, ha rendben a szegély, az biztonságosabb, ha van sok-sok virág az étteremben, az hangulatosabb.

A RUDNYÁNSZKY- terv lényege, hogy a régmúlt időkben épült, még használatban álló, de erősen lelakott kúriákat, szép házakat a mai tulajdonossal karöltve, hozzuk rendbe. Mert ahogy most kinéznek, az szégyen a tulajdonosra, de szégyen a falura is!

Nyilván nincs anyi pénz, amennyi erre kéne. DE legalább kezdjük el.

Megmutatok pár képet is, miről volna szó


A FEHÉR HÁZ



Talán a Zalai-ház

VAN KÉPEM HOZZÁ!:-)))

ÖSZTÖVÉR KÚTÁGAS, HÓRIHORGAS GÉMMEL,
MÉLYEN NÉZ A KÚTBA, s BENNE VIZET KÉMEL....














TULAJDONKÉPPEN NINCS MIT MONDANUNK. LIDIANNA KÚTJA ÉS KÖRNYÉKE LEKÉPEZÉSE A FALU JELENLEGI ÁLLAPOTÁNAK:

CSILLOGÓ KÜLSŐSÉGEK A MEGVALÓSÍTÁS IDEJÉN, SZÉTPORLASZTÓ SEMMITTEVÉS A MINDENNAPOKBAN.

LIDIANNA KÚTJÁT A MINISZTERELNÖK FELESÉGÉNEK JELENLÉTÉBEN, SZÉP KIS ÜNNEPSÉGGEL ADTUK ÁT. HOGY MAGA A KÚT EGY VICC, AZ RENDBEN VAN.HOGY ELHANYAGOLT, HOGY SZÉGYEN, AHOGY KINÉZ, AZ AZONBAN MÁR NINCS RENDBEN.

SAJNÁLOM, HOGY EZT KELL MONDANOM: EZ AZ EMLÉK MÉLTATLAN!

MÉLTATLAN:
- lIDIANNA EMLÉKÉHEZ, ÉLŐ ROKONSÁGÁHOZ
- A MINISZTERELNÖK FELESÉGÉHEZ
- A FALU KÖZÖSSÉGÉHEZ

ÉBRESZTŐ, SZADAIAK!

IDEJE FELÉBREDNI. IDEJE BELÁTNI: CSÚNYÁN RÁSZEDTEK, FÉLREVEZETTEK MINKET, RÁADÁSUL AZOK, AKIKBEN A LEGJOBBAN BÍZHATTUNK: GYEREKKORI BARÁTAINK, MI TÖBB, ROKONAINK, KENYERESPAJTÁSAINK.

ÉBRESZTŐ, SZADAIAK!

MI NEM MAGUNKAT AKARJUK MEGVALÓSÍTANI, NEM EGY ÜZLETI VÁLLALKOZÁSNAK TEKINTJÜK SZADÁT, NEM TEREPASZTALNAK, AHOL KIPRÓBÁLHATÓ MINDEN BUTASÁG!
MI SZADÁT A 21. SZÁZADBA VISSZÜK, ŐRIZVE A HAGYOMÁNYOKAT, BEÉPÍTVE ÉLETÜNKBE A MODERN VILÁG SZÜKSÉGSZERŰ VÁLTOZÁSAIT.

ÉBRESZTŐ, SZADAIAK!

HA MÁSÉRT NEM, HÁT GYEREKEINKÉRT, UNOKÁINKÉRT!


CSAK NÉHÁNY TÉMA:

- kárpótlás, részarány-tulajdon, áfész-vagyon, egészségház, faluközpont, termálfalu, Minipláza, Szada Center, uszoda, iskola, iskolaépítés, Székely Bertalan út bekötő utcái,Kisfaludy utca, Berek I., "területszerzések", Ipari Park, elkerülő út, gyermekorvos, és...és....és....... NEM ELÉG?!

2010. augusztus 8., vasárnap

HA A KÉPEM BESZÉLNI TUDNA?!





MI EZ?
CSODAKÚT? NEM.
CSORDAKÚT? NEM.
KÚT? NEM.

EZ LIDIANNA KÚTJA. 2001. MÁJUS. AMIKOR ITT VOLT A SZENT KORONA- MÁSOLAT.



Egészségház. Pincelejárat 2.

HA A KÉPEM BESZÉLNI TUDNA?!



IME, AZ AKADÁLYMENTES PINCEBEJÁRAT.

ABSZURD TÖRTÉNETEK 3.

Egy szadai ismerősöm mutatta a szerződést, itt van a kezemben. Nem hittem volna, ha nem látom.

Az illető 1999 nyarán megvette az általa lakott házrészt, 503 nm, meg a lakás, összesen 90 ezer ft készpénzzel. Ez persze, kedvezményes ár, erősen kedvezményes.

Annyira kedveznényes, hogy ezért gyakorlatilag nem kapott semmit. Ugyanis a Gödöllő Körzeti Földhivatalban az adott ingatlan tulajdonlapján:

1. Nincs feltüntetve a ház.
2. Nincs feltüntetve a vevő, mint tulajdonos.
3. Széljegyen sincs semmi.

Azaz, ez a szerződés jogilag ugyan még létezik, de semmire sem jó.

Az egykor volt tanácsi, majd önkormányzati tulajdonú házban egyébként legalább hárman laknak, és senki nem tulajdonos. Csak vevő. Illetve, fizető vevő.

Azon már meg sem vagyok lepve, hogy az eladó nevében polgármesterünk az aláíró, és azon sem, hogy az ellenjegyző ügyvéd dr. Dögeiné.

Azt meg csak egészen halkan jegyzem meg, hogy ez a ház is a mi családunké volt. Csakúgy, mint a szomszédos telken álló "társasház".

Arról nem beszélek, hogy milyen állapotban vannak ezek az épületek, mert a véleményem nem tűrné a nyomdafestéket.

A történet csak egy kis adalék ahhoz, hogy ki miképpen áll hozzá az ügyekhez, ha érinti, és hogyan, ha nem érinti személyesen. Csakhogy egy önkormáynzat vezetése nem személyes ügy. Nem belügy. Nem 3-4 család belügye.

2010. augusztus 7., szombat

ABSZURD TÖRTÉNETEK 2.


EZ AZ AKADÁLYMENTES BEJÁRÓ.

UTAK


Tegnap körbeszaladtam kicsit. Itt-ott patakok csörgedeztek, másutt vízesések csobogtak, megint másutt derűs kis szigetecskék keletkeztek, kőből, homokból, kimosott szemétből, sittból.

Felrémlett bennem, úgy a Székely Bertalan út mentén, hogy 1999-ben milyen durván torkollt le engem a falu első(?) embere, amikor felszólaltam a főútra kizúduló mocsok miatt. Emlékszem, akkortájt tiltottak ki a Szadai Szó nevű újságból....

Megkérdezném: 1999-től máig hány millió forintot költöttünk úttakarításra, kavicsozásra, simításra, ott, a Malomvég elején? Meddig lehet hülyíteni még a derék szadaiakat?

A Szölőhegy mini-Niagaráiról már nem is szólok. Minek? Majd megoldjuk mi. Összefogás, jelenlét, voksplás, győzelem. Ennyi.

IPARI PARK

Jelentem, hogy számomra világos: Ennél rosszabb helen nem lehetne az Ipari Park. Itt bővíteni életveszélyes, lehetetlen,.Vagy embertelen....
Egyik oldalon az autópálya. Másik oldalon a Mogyoródi út. Jobbra a Lovasfarm. Balra Oroszi "Manga" Sanyi birtoka. Merre akar terjeszkedi a Park?


Akadálymentes pincebejáró

Erről lesz fénykép is, holnapra.Ez acsúcsok csúcsa, ilyet, kedves szadaiak, még nem láttatok!
Az Egészségház-projekt keretében potom 17 millióért megvett ház bontársa ítéltetett, de nem merik lebontani. Félnek a haragtól, ami várhatóan csak rájuk zúdul. De bajban vannak, mert már megépült az akadálymentesítés, hogy ha majd egyszer mozgáskorlátozott beteg érkezne, legyen hol bemennie- a pincébe.

Úgy tetszik, megvalósult Magyarország első akadálymentesített pincebejárója!
(Jelzem, a lehajtó túl meredek.)

Sokmindenre jó lesz az a bejárat:
Be lehet gurítani a hordós sört, és a hordós bort.
Be lehet csúsztatni a tüzifát.
Ha lesz lift( mert biztos lesz, ezek után...!!!), könnyebb a bűtort is elhelyezni.

Kedves szadaiak!

Meddig lehet ezt még fokozni?
Reméljük, október 03-ig.

NEEEEEEEEEEEEE TOVÁBBBBBBBBB!!!!!!!

2010. augusztus 3., kedd

EGY KIS PRIVÁT. PRIVÁT?! VÁLASZTÁS 2010.

ABSZURD TÖRTÉNETEK

Vessünk most egy pillantást a hivatal működésére. Vegyük észre, hogy ott, ahol hatalmas nagy projektekben gondolkoznak, a kis ügyek megoldásában el-elmaradoznak. Hiszen várják a nagy bummot. Helyes! Már jön....


A FELSŐ HAJÓS-VILLA ÉS TITKOS LAKÓI

Talán tudják a t. OLvasók, hogy a Hajós-villa nem az volt, ahol ma laknak a Hajós-unokák. Nem, az igazi eggyel feljebb volt, ott, ahol 4 lakásos társasházban "parádéznak" a friss tulajdonosok, akik megvehették az önkormányzattól a rámaradt villa romjait. Ez úgy-ahogy rendben is van. De más a baj. Van itt még egy épület, amely épület lakásait az önkormányzat szintén eladta. Még 1999-ben. De láss csudát! A vevőnek a földhivatalban se híre, se hamva.Igaz, hogy ma tetőt javít,. múltkor kerítést emelt. Azaz, ha Lajos barátom holnap eltávozna körünkből, ember legyen a talpán, aki érvényesíteni tudná örökösi jogait.

Elöször is nincs feltüntetve a ház. Másodszor nincs nyoma a tulajdonosváltásnak.
Hozzáteszem: az ingatlanok rettenetes állapotban vannak.




A lovakat lelövik, ugye?

Van egy lovasfarm Szadán. Jó helyen, kinn, távol a világ zajától. Távol. Attól. De nem távol az Ipari Parktól, ahol óriási decibellel nyomatja a vállalkozó, amit kell. Ami kell. Neki. De nem a lovaknak. Nem a lakóknak.

Azt mondja a farmer, ő is adott el területet a park céjára, de ide kizárólag logisztika, raktárak települtek volna. Ráadásul van hely bőven zajosabb üzemeknek is, kicsit arrébb. De nem. Az önkormányzat inkább pereskedik, veszekszik, ellenáll.

Miközben az itt lakók, a lovasfarm tulajdonosai, még bejelentkezni sem tudnak.-)))
Ez nem normális állapot.

Ez csak két ügyecske. Szóra sem érdemes. Csak belerokkan pár család, tönkremegy néhány házasság. Elpusztul néhány ló. Ha addig le nem lövik.

Mert a lovakat lelövik, ugye?

Rába György