Keresés ebben a blogban

2014. szeptember 30., kedd

ITT AZ IDŐ! VÁLASSZATOK! BIZALOM ÉS VÁRAKOZÁS



BIZALOM, VÁRAKOZÁS
VÁLASZTÁS 2014.

Én ÖNÖKBEN, BENNETEK BÍZOM, VÁLASZTÓIMBAN, akik elolvasták anyagaimat, és egy más hangulatú, emberközpontú település-vezetést képzelnek el, ahol ez első szempont a helyi érdekek maximális képviselete, az egyén boldogulásának elősegítése.

- Azokban, akik el tudnak képzelni egy haladó gondolkodású, szociáldemokrata jellegű, gondoskodó önkormányzatot, mely nem csak az aktuális politikai kurzushoz, hanem egyetemes értékekhez igazodik.

- Azokban, akik ismernek, azokban a fiatalokban, akik ráéreznek: Miattuk (is) élünk, a jelen mellett a jövőt készítjük elő-számukra.

- Azokban, akik még tudják, hogy a település egyik nagy alakja egyik felmenőm, dr. Rudnyánszy Ferenc volt.

- Azokban, akik még emlékeznek az igazi Szőlőhegyre, a pincére, a csodálatos szeszfőzdére, a szüret friss borára, Hajós nagyapámra.

- Azokban, akik még tudják, ki volt Röck Géza és az áldott Margit néni.

- Azokban, akik Szadát választották új lakhelyükké, és itt akarják jó iskolába, óvodába járatni gyermekeiket.

- Azokban, akik a Várdomból vagy a Margitából babakocsival indulnak a faluba.



- Azokban, akik nem pusztán plakátok-arcokban bíznának!


- Azokban, akiknek kevés  a tíz éves útprogram  szlogenje, ha naponta gond hazajutni.

- Azokban, akiknek egy település nem azért fontos, mert betagozódik a kormánypárt vazallusai közé, hanem önállóan éli, szervezi életét, a kormánnyal való korrekt együttműködésben.


- Azokban, akik szívesen megállítanák egy kis beszélgetésre a polgámestert, aki meg is fog állni ezért.

- Azokban, akik örülnek majd, hogy olyan polgármesterük lesz, aki semmi mással, mint a településsel óhajt foglalkozni.

Meg kell fordítani az évtizedes beidegződéseket, miszerint a társadalom, a párt, a mozgalom, a csoport érdekei megelőzik az egyénét. Ugyanis, ha az egyén dolgai rendben vannak, akkor a csoporté is, a nagyobb egységé is, és végül az egész közösségé is.
Egyenrangúak tehát egyén és közösség.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése