Keresés ebben a blogban

2010. július 23., péntek

KONKRÉTUMOK. Választás 2010. 15.

Itt az idő, hogy immár konkrét dolgokat írjunk le Önnek, hogy aztán később kérdezhessen tőlünk, javasolhasson, egyáltalán, "képben legyen".



1. Oktatással kapcsolatos ügyek.



Sem rendcsinálásra, sem látványos személycserékre nincs szükség. Amire szükség van, az a nyugodt munka, és az ehhez való feltételek biztosítása. Az önkormányzat, mint fenntartó, köteles az alapfokú oktatás összes feltételét megteremteni. A feladatokat az 1993. évi 73. törvény szabályozza.


Amiben javítanunk kell:

közlekedés az iskolába.
Kiépítjük az Iskolabusz vonalát, mely terveink szerint akár a HÉV Mogyoród állomástól indulva, a TESCO Gödöllőig megy. Minimális cél, hogy reggel 7-9 között, és délután 14-16 óra között egy-egy pár járat álljon forgalomba.

rend, fegyelem az iskolában

Az iskola nem csak a pedagógusoknak, de a diákoknak is- munkahely! Vissza fogjuk adni a nevelő, építő rendet, és fegyelmet. A szülők szerepe egyértelmű: Ha gyermekét egy nyugodt, 8-9 órás alvás után, tiszta öltözékben, minden szükséges felszereléssel, kész házifeladatokkal, elegendő reggeli után küldi, kíséri az iskolába, MINDENT megtett, ami elvárható. Tanmenetet,órarendet, tantervet nem kell a szülőnek késztenie.

sport, kultúra és egészségnevelés az iskolában

Erősítünk e három területen.



2. Egészségügy.

Dűlőre visszük az egészségház ügyét.
Vagy lesz egészségház, vagy nem lesz. Vagy saját beruházás lesz, vagy külső forrásból épül.

De 2011 első negyedévében el kell dönteni a kérdést. Nem válhatunk nevetségessé.

Gyerekorvost szerződtetünk.

Lakással, rendelő lehetőségével pályázatot írunk ki.

Erősítjük a missziós kapcsolatokat.



3. Utak és csapadékvíz-elvezetés.

Csapadékvíz

Azonnali intézkedésekkkel elébe megyünk a következő esős évszak által várhatóan újra ránk zúduló vízfolyamnak. Ideiglenes esővíz-tározókat jelölünk ki, és odavezetjük a fölösleget. Támogatjuk a legalább 500 köbméteres kerti víztározók kialakítását.

Utak

a Szada 21. század Program részletesen tartalmazza a folyamatot.



4. Faluközpont

A Szada Center KFT. nem tervezi már a beruházást. A COOP nem mozdul. Így hát az új testület azonnali, határozott intézkedéseket tesz, és megváltoztatja a központ arculatát. Az nem tartható, hogy a falu központjában sem parkolni, sem egy kávét meginni, egy találkozót összehozni nem lehetséges. Ide tartozik az Egészségház dolga is.



5. Társadalmi hatású intézkedések.

Rendbe tesszük a kárpótlási folyamatban bedöglött ügyeket.

Ipari-kereskedelmi ingatlanokat alakítunk ki.

Számonkérjük a Gödöllő és Vidéke Áfésztól az alapító lakosság kisemmizését.

Jelentősen emeljük a társadalmi szervezetek támogatását.( Egyházak, sport és szabadidő, Polgárőrség, KKA Alapítvány és mások).



6. Felülvizsgáljuk a hivatal földvásárlásait, különös tekintettel az eladókra, és az árakra.



Nem tudunk minden témát beemelni egy blogbejegyzésbe. Nem tudunk minden témát érinteni. Bizonyára lesznek ügyek, feladatok, gondok és bajok tervek nélkül is. S ha lesznek, meg is fogjuk oldani azokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése