Keresés ebben a blogban

2010. augusztus 29., vasárnap

CÁFOLAT és környéke- DURVA MURVA 2.

http://www.vecseylaszlo.fidesz.hu/index.php

Ezen a linken olvasható Vécsey László polgármester úr válasza. Ez sem érdektelen olvasmány. Annyit előlegeznék meg a t. Olvasónak, hogy polgármester úr logikája kristálytiszta, érződik rajta a matematika-tagozat, és a mérnöki pontosság.

Nem is tisztem- nekem aztán tényleg nem- minősíteni a magas röptű vitát.

Két apró történetet azért idebiggyesztek:

EGY

1994 táján, testvéreimmel körülbelül 1000 aranykoronányi kárpótlási jeggyel szálltunk- volna- be a szadai kárpótlásba. Ezzel a mennyiséggel a cirka 350 aranykoronányi szadai földmennyiséget egyedül megvehettük volna.

Az első árverés előtt odajött hozzám a helyi Földkiadó és Földrendező Bizottság elnöke, és nagyon szépen megkért, hogy ha lehet, ne árverezzünk ott, messze, a veresi határ mentén, a fenyveserdőnél lévő 2-3 ha területre, mert azt egy régi szadai nemesi család sarja szeretné megvenni, másra nem is akar árverezni. Mivel a terület arra nagyon alkalmas, ott CSERKÉSZTÁBORT szeretne szervezni a történelmi család leszármazója.

Bólintottam, a család nevében is. Hát, vegye meg, ha annyira akarja.

Nos, jól sejtik a kedves Olvasók! Soha egy fia szerkész ott meg nem fordult. A terület három év múlva belterületbe került, úgy, hogy 3 kilométerre volt a falutól, és semmilyen összeköttetés a falu és a Fenyvesliget ( mert ez lett a lakópark-cserkésztábor neve)közt nem volt. Ott alakult ki az első újkori lakópark. Aki ott telket vesz, először azt hiszi, Veresegyházán van...
Ma sem fér a Liget a falu térképére.



KETTŐ

Polgármester úr a Területfejlesztési Bizottság elnöke lehetett 1994-1998 között, mert néhai Nádaski László polgármester így tartotta korrektnek. Miközben képviselőként és bizottsági elnökként részese volt a falu vezetésének, állandó, frontális, és kőkemény kritika alatt tartotta a Nádaski Lászlót, olyan véleményeket írva, hogy néha elpirult még az újságpapír is. 1998 nyarán Nádaski úr elhúnyt. Az interregnum alatt Süni bácsi volt az mb. polgármester, majd egy elég rosszízű, személyeskedéstől sem mentes kampány után Szada mai polgármestere 563 szavazattal, 510 ellenében ( Süni bácsi) nyert.

A kampány során a polgármester-jelölt megjelentetett egy programfüzetet, melynek első-belső oldalán "Főhajtás" címmel egy gyomorforgató nekrológ-jellegű írást közölt,melyben biztosította a választókat, hogy ő tulajdonképpen remek viszonyban volt Nádaski Lászlóval, mi több, rádöbbent, hogy a baloldaliságból is fakadhat eredményes munka, sőt, ő kész továbbvinni egyes pozitív elemeket.

Ennél arcátlanabb írást soha nem olvastam. Valaki, aki egyébként kíméletlenül támad valakit életében ( sőt...), viszont halála után némi politikai siker reményében, érdekében így forgat köpönyeget, az bizony nem szótartó ember...

Mielőtt egy kis vidéki blogger blogjára magas röptű cáfolat érkezne, közlöm Önökkel:
Az 1998-as választásokon magam is édekelt voltam, nagyon zsengén szerepeltem, és kíméletlen támadások értek engem is, sajnos, némi alappal is.De nem ezért hoztam fel a példákat.

Pusztán a szavahihetőség kedvéért.

Ceterum censeo: Verba volant, scripta manent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése