Keresés ebben a blogban

2010. augusztus 31., kedd

MEGKEZDŐDIK A VALÓDI KAMPÁNY

TÁJÉKOZTATÓ

Hát, nem mondom, hogy kiszorultak volna az érdeklődők a Faluházból. Szolíd érdeklődés mellett tartottam első tájékoztatómat, de akik eljöttek, nagy érdeklődéssel hallgatták a számokat, adatokat, érveket, véleményeket.

Úgy vélem, az emberek ma már nagyon-nagyon nehezen mozdíthatók ki az otthon biztonságából. Az idősebbek idősebbek lettek, a fiatalabbak pedig inkább a neten tájékozódnak. Ez így természetes, ehhez alkalmazkodni kell.

Így hát folytatódik a program formálása, részleteinek közreadása, olvassák, elemezzék, és írjanak véleményt!


FÖLDUTAK ÉS VÍZELVEZETÉS

Szét kell választani az utak építését, szilárddá tételét a csapadékvíz-elvezetés problémájától. Ugyanis, ha a falu vezetése arra vár, hogy egy-egy csatornaberuházás után, a szilárd út elkészültével együtt majd elkészül a csapadékvíz elvezetése, akkor az nagyon-nagyon sokára, a messzi távolban fog az elkészülni.

Egy dolog a szennyvízcsatorna és az útépítés, és más dolog az esővíz elvezetése. Előbbi komoly tervezéssel járó nagyberuházás, utóbbi némi szakértelmet igénylő, de "házilagosan" is elvégezhető munka.

A szadai hegyeken, a Szőlőhegyen tucatnyi "magáncsatornácska" van, melyeket tulajdonképpen mindössze egymáshoz kéne igazítani, összekötni és a vizet így el lehetne vezetni például a semmire nem használható mélyúton át a Dybas-féle ház alatti földekre, vagy a Borkő utcán át a régi Hajós-villa mögötti szabad területekre.
A Kisfaludy utcán lezúduló vizeket pedig árkokkal be lehetne vezetni a kitisztított medrű patakba, a Babföldekig akár.

Ehhez sok-sok munka, és összefogás kell(ene). De ki, mi akadályozza meg, hogy-mint régesrégen- gumicsizmában, ásóval, lapáttal mi magunk is odaálljunk, és egy rendes, szakértő építésvezetés mellett tegyük a dolgunkat? Lássuk be: nem minden "projekt", nincs mindenre pályázati pénz, olykor melózni is kéne.

A szadai homok minden vizet elnyel. Nem azért van "földcsuszamlás" minden eső után, mert sok a víz, hanem, mert nagyon rövid idő alatt esik le rengeteg eső. Ha ezt a problémát nem orvosoljuk, akkor lassan elvisz minket a víz.
De akkor,bizony, őket is.-)))

ÚTÉPÍTÉS

1 km. szilárd belső út körülbelül 15 millió forintba kerül. Azaz, 10 km mintegy 150 millió forint. Miért nem áll neki hát az Önkormányzat, és miért nem épít? Miért nem használja föl erre a gyümölcskötvény százmillióit? Mi akadályozza ebben meg?

10 km. szilárd út azt jelenti, hogy a Borkő utca, a Szőlőhegyi utca, a Szabadság utca, a Székely Bertalan út mellékutcái, sőt, még a Julianus- Teleki Sámuel-Kőrösi Csoma utcák is bőven rendben lennének.

Mi tehát az oka, hogy nem történik semmi? Mi az oka, hogy a felvett megahitel egy része nem múködik, nem dolgozik, nem eredményt hoz, hanem pihen?

Tán csak nem a 2012-től esedékes tőketörlesztésre tartalékol a tisztelt vezetés? Hogy 2-3 évre meglegyen előre a pénz, utána pedig "utánunk a vízözön"?


Rába György

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése